(1)

Az Unió számára prioritás a nemteljesítő hitelek kezelésére irányuló átfogó stratégia kialakítása. Bár a nemteljesítő hitelek kezelése elsődlegesen a hitelintézetek és a tagállamok feladata, a nemteljesítő hitelek jelenlegi állományainak csökkentése, továbbá a nemteljesítő hitelek jövőbeni túlzott mértékű felhalmozódásának megelőzése egyértelmű uniós dimenzióval is rendelkezik. A bank- és pénzügyi rendszerek uniós szintű összekapcsoltsága miatt a hitelintézetek egyszerre több joghatóságban és tagállamban működnek, így a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás tekintetében is fennáll a tagállamok közötti és az Unió egészét érintő továbbgyűrűző hatások kialakulásának jelentős kockázata.

(2)

Az integrált pénzügyi rendszer fokozni fogja a gazdasági és monetáris unió kedvezőtlen sokkhatásokkal szembeni ellenálló képességét azáltal, hogy megkönnyíti a határokon átnyúló magánszektorbeli kockázatmegosztást, ugyanakkor csökkenti az állami kockázatmegosztás szükségességét. E célok elérése érdekében az Uniónak teljeskörűen ki kell építenie a bankuniót és tovább kell fejlesztenie a tőkepiaci uniót. A nemteljesítő hitelek magas állományának és esetleges jövőbeni felhalmozódásának kezelése elengedhetetlen a bankunió megerősítéséhez, mivel nélkülözhetetlen a bankszektorbeli verseny biztosításához, a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez és az Unión belüli munkahelyteremtést és növekedést szolgáló hitelezés elősegítéséhez.

(3)

Az unióbeli nemteljesítő hitelek nagy számának további kezelése és azok esetleges jövőbeli felhalmozódásának megelőzése érdekében a Tanácsnak az európai nemteljesítő hitelek kezelésére vonatkozó cselekvési tervről szóló (a továbbiakban: a cselekvési terv), 2017. július 11-i következtetései felszólítottak különböző intézményeket a megfelelő intézkedések meghozatalára. A cselekvési terv átfogó megközelítést vázol fel, amelynek középpontjában a következő négy területet érintő, egymást kiegészítő szakpolitikai intézkedések állnak: i. bankfelügyelet és szabályozás; ii. a szerkezetátalakítási, fizetésképtelenségi és követelésbehajtási rendszerek reformja; iii. az értékcsökkenést elszenvedett eszközök másodlagos piacának fejlesztése; és iv. a bankrendszer szerkezetátalakításának támogatása. E területeken nemzeti, illetve adott esetben uniós szinten szükséges intézkedéseket hozni. A Bizottság a bankunió kiteljesítéséről szóló, 2017. október 11-i közleményében az unióbeli nemteljesítő hitelek kezelését célzó átfogó intézkedéscsomagra irányuló felhívásával jelezte hasonló szándékát.

(4)

Ez az irányelv a Bizottság által javasolt egyéb intézkedésekkel, valamint az Európai Központi Bank (EKB) által az egységes felügyeleti mechanizmus szerinti bankfelügyelet keretében tett intézkedésekkel és az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) által létrehozott európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) (EBH) intézkedéseivel együtt megfelelő környezetet teremt ahhoz, hogy a hitelintézetek kezeljék a mérlegükben szereplő nemteljesítő hiteleket, és csökkenteni fogja a nemteljesítő hitelek jövőbeni felhalmozódásának kockázatát.

(5)

A nemteljesítő hitelekkel kapcsolatos rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzéséért folytatott makroprudenciális megközelítések kialakításakor az 1092/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel létrehozott Európai Rendszerkockázati Testületnek (5) adott esetben makroprudenciális figyelmeztetéseket és ajánlásokat kell kiadnia a nemteljesítő hitelek másodlagos piacára vonatkozóan.

(6)

Az (EU) 2019/630 európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) olyan új szabályokat vezetett be az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletbe (7), amelyek megkövetelik, hogy a hitelintézetek elegendő forrást különítsenek el arra az esetre, ha az új hitelek nemteljesítővé válnak, ami megfelelő ösztönzőket kell teremtsen a nemteljesítő hitelek korai szakaszban történő kezeléséhez, és meg kell akadályozza azok túlzott mértékű felhalmozódását. A hitelek nemteljesítővé válása esetén a fedezett hitelekre vonatkozó hatékonyabb végrehajtási mechanizmusok lehetővé tennék a hitelintézetek számára, hogy holisztikus stratégiát alkalmazzanak a nemteljesítő hitelek végrehajtására, a hitelfelvevők erős és hatékony védelme mellett. Mindazonáltal, ha a nemteljesítő hitelek állománya túl nagyra nőne, a hitelintézeteknek lehetőséget kell adni arra, hogy ezeket a hiteleket hatékony, versengő és átlátható másodlagos piacokon más szereplők számára értékesítsék. A hitelintézetek számára e tekintetben illetékes hatóságaik adnak iránymutatást az 575/2013/EU rendelet szerinti meglévő bankspecifikus – úgynevezett II. pillér szerinti – hatásköreik alapján. Ha a nemteljesítő hitelek jelentős és széles kört érintő problémává válnak, a tagállamok nemzeti eszközkezelő társaságokat hozhatnak létre vagy egyéb alternatív intézkedéseket hozhatnak az állami támogatásokra és a bankszanálásra vonatkozó hatályos szabályok keretein belül.

(7)

Ennek az irányelvnek lehetővé kell tennie, hogy a hitelintézetek a hitel harmadik félnek való eladására vonatkozó feltételek javításával jobban tudják kezelni a nemteljesítővé váló hiteleket. Továbbá, ha a hitelintézetek a nemteljesítő hitelek jelentős mértékű felhalmozódásával szembesülnek, és nem áll rendelkezésükre elegendő személyzet vagy szakértelem azok megfelelő gondozásához, akkor lehetővé kell tenni számukra, hogy ezen hitelek gondozását egy erre szakosodott hitelgondozónak szervezzék ki, vagy hogy átruházzák a hitelmegállapodást egy hitelfelvásárlóra, aki rendelkezik a hitel kezeléséhez szükséges kockázatvállalási hajlandósággal és szakértelemmel.

(8)

Egyes tagállamokban a nyilvános viták során általában ugyan a „kölcsön” és a „bankok” kifejezés használatos, itt a továbbiakban a „hitel” vagy a „hitelmegállapodás” és a „hitelintézet” kifejezést használjuk. Ezen túlmenően ez az irányelv kiterjed mind a nemteljesítő hitelmegállapodásból származó hitelezői jogokra, mind magára a nemteljesítő hitelmegállapodásra.

(9)

Az irányelvnek a nemteljesítő hitelek hitelintézetektől hitelfelvásárlókra való átruházása akadályainak eltávolításával és az átruházásra vonatkozó biztosítékok meghatározásával elő kell segítenie a nemteljesítő hitelek másodlagos piacainak fejlődését az Unióban, ugyanakkor védenie kell a hitelfelvevők jogait. Az elfogadott intézkedéseknek továbbá harmonizálniuk kell a hitelgondozókra vonatkozó engedélyezési követelményeket. Az irányelvnek ezért uniós szintű keretet kell létrehoznia a hitelintézetek által kibocsátott nemteljesítő hitelmegállapodások felvásárlói és gondozói tekintetében egyaránt, amelynek keretében a hitelgondozóknak engedélyt kell szerezniük a tagállamok illetékes hatóságaitól, és e hatóságok felügyelete alá kell tartozniuk.

(10)

A célzott és koherens szabályozási és felügyeleti rendszer hiányában az eltérő nemzeti szabályozásból fakadó akadályok miatt jelenleg a hitelfelvásárlók és a hitelgondozók nem tudják kihasználni a belső piac előnyeit. Jelenleg nincsenek közös uniós szabályok a hitelgondozók szabályozására. Különösen a követelésbehajtás szabályozására nem határoztak meg közös szabályokat. A tagállamok igen különböző szabályokat alkalmaznak a tekintetben, hogy a hitelfelvásárlók miként vásárolhatnak hitelmegállapodásokat a hitelintézetektől. A hitelintézetek által kibocsátott hiteleket felvásárló hitelfelvásárlókat egyes tagállamokban nem szabályozzák, míg másokban olyan különböző követelmények vonatkoznak rájuk, amelyek esetenként a hitelintézeti engedély megszerzését előíró követelményeknek felelnek meg. A szabályozási követelmények közötti ezen eltérések jelentős akadályokat gördítettek az Unión belüli határokon átnyúló hitelfelvásárlás elé, főként a hitelportfóliók felvásárlásához kapcsolódó megfelelési költségek emelése révén. Ennek következtében csak néhány tagállamban működnek hitelfelvásárlók, így az érdeklődő hitelfelvásárlók tartósan alacsony száma miatt a belső piacon a verseny gyenge. Ez viszont ahhoz vezetett, hogy a nemteljesítő hitelek másodlagos piaca nem hatékony. Emellett a nemteljesítő hitelek lényegében nemzeti piacai jellemzően továbbra is kis forgalmúak.

(11)

A hitelfelvásárlók korlátozott részvétele alacsony kereslethez, gyenge versenyhez és a hitelmegállapodás-portfóliók alacsony vételi áraihoz vezetett a másodlagos piacokon, ami elriasztja a hitelintézeteket a nemteljesítő hitelmegállapodások értékesítésétől. Ezért a hitelintézetek által nyújtott és hitelfelvásárlók számára értékesített hitelek piacának fejlesztése egyértelmű uniós dimenzióval rendelkezik. Lehetővé kell tenni egyfelől, hogy a hitelintézetek uniós szinten, hatékony, versengő és átlátható másodlagos piacokon értékesíthessék nemteljesítő hitelmegállapodásaikat. Másfelől a bankunió és a tőkepiaci unió kiteljesítésével szükségessé válik a fellépés annak érdekében, hogy a hitelintézetek ne halmozzanak fel nemteljesítő hitelmegállapodásokat mérlegükben, vagyis képesek legyenek gazdaságfinanszírozói tevékenységük folytatására. Ezért ezen irányelv kizárólag az olyan hitelfelvásárlókra terjed ki, akik kereskedelmi, üzleti vagy szakmai tevékenységük keretében járnak el nemteljesítőnek minősülő hitelmegállapodás megszerzésekor.

(12)

Az eredetileg hitelintézetek által nyújtott nemteljesítő hitelek a hitelgondozás folyamatában teljesítővé válhatnak. Ebben az esetben a hitelgondozók számára lehetővé kell tenni, hogy ezen irányelvvel összhangban hitelgondozói engedélyük alapján folytathassák tevékenységüket.

(13)

Bizonyos tagállamok szabályozzák ugyan a hitelgondozói tevékenységet, de különböző mértékben. Egyrészt e tevékenységeket csak néhány tagállam szabályozza, és azok amelyek szabályozzák, nagyon eltérően határozzák meg azokat. A szabályozással kapcsolatos, megnövekedett megfelelési költségek akadályozzák a másodlagos letelepedésre vagy a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtásra épülő terjeszkedési stratégiák kidolgozását. Másrészt a tagállamok jelentős része engedélyezési kötelezettséget ír elő a hitelgondozók által folytatott tevékenységek egy részére vonatkozóan. Az említett engedélyezési eljárások különböző követelményeket írnak elő, és nem biztosítanak lehetőséget a határokon átnyúló növekedésre. Ez szintén akadályozza a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást. Végezetül, egyes esetekben a jogszabályok előírják a helyi letelepedést, ami gátolja a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását.

(14)

Bár a hitelgondozók szolgáltatásaikat hitelintézeteknek és nem-hitelintézet hitelfelvásárlóknak is nyújthatják, versengő és integrált piacuk kötődik a hitelfelvásárlók versengő és integrált piacának fejlesztéséhez. A hitelfelvásárlók gyakran a hitelgondozás más szervezeteknek történő kiszervezése mellett döntenek, mivel nincs saját kapacitásuk a hitelek gondozására, és ezért vonakodnak a hitelintézetektől való hitelvásárlástól, ha bizonyos szolgáltatásokat nem tudnak kiszervezni.

(15)

A versenykényszer hiánya a hitelfelvásárlás és a hitelgondozói tevékenységek piacán azt eredményezi, hogy a hitelgondozó társaságok magas díjakat számítanak fel szolgáltatásaikért a hitelfelvásárlóknak, ami alacsony árakhoz vezet a hitelek másodlagos piacain. Emiatt a hitelintézetek kevésbé vannak ösztönözve arra, hogy leépítsék a nemteljesítő hiteleik állományait.

(16)

Ezért uniós szintű fellépésre van szükség annak érdekében, hogy kezelni lehessen a hitelfelvásárlók és a hitelgondozók helyzetét az eredetileg hitelintézetek által nyújtott nemteljesítő hitelek tekintetében. Ez az irányelv azonban nem érinti a hitelkeletkeztetésre vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályokat, ideértve azokat az eseteket is, amikor úgy tekinthető, hogy a hitelgondozók részt vesznek a hitelközvetítésben. Ez az irányelv nem érinti továbbá azokat a nemzeti szabályokat, amelyek a hitelmegállapodás feltételeinek újratárgyalása tekintetében a hitelfelvásárló vagy a hitelgondozó számára további követelményeket írnak elő.

(17)

A tagállamoknak lehetőségük van az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó olyan hitelgondozási tevékenységek szabályozására, mint például a nem-hitelintézetek által kibocsátott hitelmegállapodásokhoz nyújtott szolgáltatások vagy a természetes személyek által végzett hitelgondozási tevékenységek, többek között az ezen irányelvben foglaltakkal egyenértékű követelmények meghatározása révén. Ezek a szervezetek és természetes személyek azonban nem élvezhetik az ilyen szolgáltatások más tagállamokba történő passzportálásának lehetőségét.

(18)

Ez az irányelv nem érintheti a nemteljesítő hitelmegállapodásból származó hitelezői jogoknak vagy magának a nemteljesítő hitelmegállapodásnak az átruházására vonatkozó, a nemzeti jogszabályok szerinti korlátozásokat azon hitelmegállapodásra vonatkozóan, amelyet nem a nemzeti polgári jognak megfelelően szüntették meg azzal a következménnyel, hogy a hitelmegállapodás alapján fizetendő teljes összeg azonnal esedékessé válik, amennyiben ez a bankrendszeren kívüli szervezetre történő átruházáshoz szükséges. Ennek megfelelően lesznek olyan tagállamok, ahol – a nemzeti szabályokat figyelembe véve – továbbra is korlátozott marad a nem esedékességen túli, vagy kevesebb mint 90 napja lejárt, vagy nem a nemzeti polgári jog szerint megszüntetett nemteljesítő hitelmegállapodások nem szabályozott hitelezők általi felvásárlása. A tagállamok szabadon szabályozhatják a teljesítő hitelmegállapodások átruházását, többek között az ezen irányelv szerinti követelményekkel egyenértékű követelmények bevezetése révén.

(19)

Ez az irányelv nem érintheti a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó uniós jogot, különösen a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról és a joghatóságról szóló rendelkezéseket, ideértve az említett jogszabályoknak és rendelkezéseknek az 593/2008/EK rendelet (8), továbbá az 1215/2012/EU rendelet (9) szerinti, egyedi ügyekre történő alkalmazását. A hitelezőknek és az őket képviselő személyeknek be kell tartaniuk az említett uniós jogot a fogyasztókkal kötött ügyleteikben, a nemzeti hatóságoknak pedig biztosítaniuk kell a fogyasztói jogok védelmét.

(20)

A hitelgondozók és hitelfelvásárlók mindig kötelesek jóhiszeműen eljárni, tisztességesen bánni a hitelfelvevőkkel, és tiszteletben tartani a magánéletüket. Nem zaklathatják a hitelfelvevőket és nem adhatnak számukra megtévesztő információkat. Az első követelésbehajtás előtt és a hitelfelvevők kérésére bármikor tájékoztatniuk kell a hitelfelvevőket többek között a végrehajtott átruházásról, a hitelfelvásárló és – amennyiben kijelöltek ilyet – a hitelgondozó adatairól és elérhetőségéről, valamint a hitelfelvevő által fizetendő összegekről, továbbá nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy valamennyi vonatkozó uniós és nemzeti jog továbbra is alkalmazandó.

(21)

Emellett ez az irányelv nem csökkenti az uniós fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazási körét, és ha a hitelfelvásárlók a 2008/48/EK (10) és a 2014/17/EU (11) európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezései értelmében hitelezőknek minősülnek, akkor a 2008/48/EK irányelv 20. cikkében és a 2014/17/EU irányelv 35. cikkében meghatározott egyedi követelmények hatálya alá kell tartozniuk. Ezen túlmenően ez az irányelv nem érinti a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) által garantált fogyasztóvédelmet, amely tiltja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, beleértve azokat is, amelyeket a szerződés teljesítése során folytatnak, ha a fogyasztót megtévesztik a fogyasztó jogai vagy kötelezettségei tekintetében, vagy a fogyasztó zaklatásnak, kényszerítésnek vagy nem megengedett befolyásolásnak van kitéve, ideértve a végrehajtási intézkedések időzítését, helyszínét, jellegét vagy folyamatosságát, vagy a fenyegető vagy sértő nyelvezet vagy magatartás alkalmazását, vagy a jogilag meg nem engedhető intézkedések meghozatalára irányuló fenyegetést.

(22)

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke biztosítja a független és pártatlan bíróság általi tisztességes és nyilvános tárgyaláshoz való jogot, valamint az ügyvédi tanácsadás, védelem és képviselet lehetőségét. Ez különösen fontos lehet a tárgyalt kérdések és jogi érvek teljeskörű megértése, valamint a jogvita tárgyát képező ügy bírósági képviseletének átfogó előkészítése szempontjából. Az elegendő forrással nem rendelkező hitelfelvevők számára lehetővé kell tenni, hogy jogi segítségnyújtáshoz folyamodjanak, amennyiben ez az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosításához szükséges, az alkalmazandó nemzeti jogszabályokban meghatározott feltételek szerint.

(23)

Az uniós hitelintézetek a hitelgondozói tevékenységeket rendes üzleti tevékenységük részeként végzik. Az általuk kibocsátott és a más hitelintézettől vásárolt hitelmegállapodások tekintetében azonos kötelezettségekkel rendelkeznek. Mivel már szabályozás és felügyelet hatálya alá tartoznak, ezen irányelvnek a hitelgondozói vagy -felvásárlói tevékenységükre való alkalmazása az engedélyezési és a megfelelési költségek szükségtelen megkettőződéséhez vezetne, ezért ezen irányelv hatálya nem terjed ki rájuk. Ezen túlmenően ezen irányelv hatályán kívül esik a hitelgondozási tevékenységek hitelintézetek által hitelgondozóknak vagy más harmadik feleknek történő kiszervezése mind a teljesítő, mind a nemteljesítő hitelmegállapodások tekintetében, mivel a hitelintézeteknek már egyébként is be kell tartaniuk a kiszervezésre vonatkozó alkalmazandó szabályokat. Ezen felül azok a hitelezők, amelyek valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelezők, valamint rendes üzleti tevékenységük részeként a fogyasztóknak nyújtott hitelek tekintetében hitelgondozási tevékenységet folytatnak, ezen irányelv hatályán kívül esnek, amikor az adott tagállamban hitelgondozási tevékenységet végeznek. Továbbá a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) alapján engedélyezett vagy bejegyzett alternatívbefektetésialap-kezelők, alapkezelő társaságok és befektetési társaságok (feltéve, hogy a befektetési társaság nem jelölt ki alapkezelő társaságot) sem tartoznak ezen irányelv hatálya alá. Végezetül vannak olyan foglalkozások, amelyek foglalkozásuk részeként a hitelgondozási tevékenységekhez hasonló kiegészítő tevékenységeket végeznek, nevezetesen a közjegyzők, az ügyvédek és a bírósági végrehajtók, akik a nemzeti jog alapján végzik szakmai tevékenységüket, és akik kötelező erejű intézkedések végrehajtását teljesítik, ezért a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy mentesítsék ezeket a foglalkozásokat ezen irányelv alkalmazása alól.

(24)

Annak érdekében, hogy a meglévő hitelfelvásárlók és hitelgondozók alkalmazkodni tudjanak az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezések követelményeihez, továbbá különösen a hitelgondozók engedélyezésének lehetővé tétele érdekében ezen irányelv a nemzeti jog szerint jelenleg hitelgondozási tevékenységet végző szervezetek számára lehetővé teszi, hogy székhely szerinti tagállamukban tovább folytassák e tevékenységüket az ezen irányelv átültetési határidejét követő hat hónapig. Az említett hat hónapos időszak lejárta után csak az ezen irányelvet átültető nemzeti jogszabályok alapján engedélyezett hitelgondozók számára engedélyezhető, hogy a piacon működjenek.

(25)

Azok a tagállamok, amelyek már rendelkeznek az ebben az irányelvben megállapítottakkal egyenértékű vagy szigorúbb szabályokkal a hitelgondozási tevékenységekre vonatkozóan, az ezen irányelvet átültető nemzeti jogukban rögzíthetik annak lehetőségét, hogy a már meglévő, hitelgondozási tevékenységet végző szervezeteket automatikusan engedélyezett hitelgondozóként ismerjék el.

(26)

A hitelgondozói tevékenység uniós szintű végzésére feljogosító engedélynek egységes és harmonizált feltételrendszeren kell alapulnia, és e feltételeket az illetékes hatóságoknak arányos módon kell alkalmaznia.

(27)

Annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a hitelfelvevők számára biztosított védelem szintjének csökkenése, valamint a bizalom erősítése érdekében a hitelgondozói engedély megadásának és fenntartásának feltételeivel biztosítani kell, hogy a hitelgondozók és a hitelgondozóban befolyásoló részesedéssel rendelkező személyek vagy hitelgondozó irányító vagy ügyviteli szervének tagjai nem szerepelnek bűnügyi nyilvántartásban többek között vagyon elleni bűncselekmények, pénzügyi tevékenységgel, pénzmosással, csalással kapcsolatos bűncselekmények vagy testi épség elleni bűncselekmények miatt, és nem állnak fizetésképtelenségi eljárás alatt, és korábban sem nyilvánították őket fizetésképtelenné, kivéve, ha fizetőképességük a nemzeti jognak megfelelően helyreállt. Az azon követelménynek való megfelelést, miszerint teljesülnie kell annak, hogy a hitelgondozó irányító vagy ügyviteli szervének tagjai átláthatóak, nyitottak és együttműködőek voltak a felügyeleti és szabályozó hatóságokkal folytatott korábbi üzleti kapcsolataik során, az engedély megadásakor az illetékes hatóság rendelkezésére álló, vagy általa ismert információk alapján kell értékelni. Ha nem áll rendelkezésre információ, vagy a hatóságoknak nincs tudomásuk semmilyen információról, vagy az adott időpontig még nem volt kapcsolat a felügyeleti és szabályozó hatóságokkal, a követelményt teljesítettnek kell tekinteni.

(28)

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a hitelgondozó vezetése összességében megfelelő ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezzen ahhoz, hogy az elvégzendő tevékenységnek megfelelően, hozzáértő és felelősségteljes módon folytassa az üzleti tevékenységet. Az egyes tagállamok feladata meghatározni a jó hírnévre, valamint a megfelelő ismeretekre és tapasztalatra vonatkozó követelményeket, ám ezek nem hátráltathatják az engedélyezett hitelgondozók Unión belüli szabad mozgását. E célból az EBH-nak iránymutatásokat kell kidolgoznia, hogy csökkentse az említett megfelelő ismeretekre és tapasztalatra vonatkozó követelmények eltérő értelmezésének kockázatát. Továbbá, az adósok védelmére és a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok betartásának biztosítása érdekében megfelelő irányítási rendszereket és belső kontrollmechanizmusokat, valamint a panaszok rögzítésére és kezelésére szolgáló megfelelő eljárásokat kell kialakítani és biztosítani kell ezek felügyeletét. Ezen túlmenően a hitelgondozóknak megfelelő, pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni eljárásokkal kell rendelkezniük, ha az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvet (15) átültető nemzeti rendelkezések a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem, valamint megelőzésük céljából a hitelgondozókat kötelezett szolgáltatóknak nyilvánítják. Emellett a hitelgondozók számára elő kell írni, hogy méltányosan és a hitelfelvevők pénzügyi helyzetét kellően figyelembe véve járjanak el. Ha nemzeti szinten működnek adósságtörlesztést segítő adósságkezelő szolgálatok, akkor a hitelgondozóknak fontolóra kell venniük azt, hogy a hitelfelvevőket ilyen szolgálatokhoz irányítsák.

(29)

A tagállamoknak az ezen irányelvet átültető nemzeti jogukban meg kell határozniuk, hogy a területükön működő hitelgondozók hitelgondozási tevékenységeik végzése során jogosultak-e a hitelfelvevőktől pénzeszközök fogadására és átvételére. Azokban az esetekben, amikor egy tagállamban megengedett a hitelfelvevőktől pénzeszközök fogadása és átvétele, és a hitelgondozók ezt üzleti modelljük részeként kívánják végezni, az említett hitelgondozókra további követelményeket kell alkalmazni a fizetésképtelenség esetén felmerülő kockázatok kezelése érdekében, nevezetesen a könyvelés szerinti elkülönítést és a forráselkülönítést, valamint a hitelfelvevő mentesítése esetében felmerülő kockázatokkezelése érdekében. Amennyiben a hitelgondozó székhelye szerinti tagállam megtiltja a hitelgondozóknak, hogy a hitelfelvevőktől pénzeszközöket fogadjanak és tartsanak, a hitelgondozó erre nem jogosult sem a székhely szerinti tagállamban, sem bármely más fogadó tagállamban, még akkor sem, ha a fogadó tagállam engedélyezi pénzeszközök fogadását és tartását, éppen azért, mert a hitelgondozónak a székhely szerinti tagállam nem adott engedélyt e célra. Ezzel szemben, ha a székhely szerinti tagállam engedélyezi a hitelgondozók számára, hogy a hitelfelvevőktől pénzeszközöket fogadjanak és tartsanak, és nemzeti jogába belefoglalja az erre vonatkozó követelményeket, a hitelgondozó számára lehetővé kell tenni, hogy fogadhasson és tarthasson a hitelfelvevőktől pénzeszközöket mind a székhely szerinti tagállamban, mind bármely olyan fogadó tagállamban, amely szintén lehetővé teszi a hitelfelvevőktől pénzeszközök fogadását és tartását.

(30)

A hosszadalmas eljárások és a bizonytalanság elkerülése érdekében meg kell határozni a hitelgondozói engedély kérelmezői által benyújtandó információkra vonatkozó követelményeket, valamint az engedély kiadására vonatkozó észszerű határidőket és az engedély visszavonásának feltételeit. Ha az illetékes hatóságok visszavonják egy más tagállamban hitelgondozói tevékenységet végző hitelgondozó engedélyét, arról tájékoztatni kell a fogadó tagállam, valamint a hitelnyújtás helye szerinti tagállam illetékes hatóságait is, amennyiben az eltér a fogadó és a székhely szerinti tagállamtól. Ugyanígy, az engedélyezett hitelgondozók számával és azonosságával kapcsolatos átláthatóság biztosítása érdekében a székhely szerinti és a fogadó tagállamokban létre kell hozni egy naprakész nyilvántartást vagy jegyzéket, és azt az illetékes hatóságok weboldalán nyilvánosan elérhető módon közzé kell tenni.

(31)

A hitelgondozó és a hitelfelvásárló közötti szerződéses jogviszonyt, valamint a hitelgondozó hitelfelvásárlóval szembeni kötelezettségeit nem módosíthatja a hitelgondozói tevékenységek hitelgondozási szolgáltatókhoz történő kiszervezése. A hitelgondozókat felelőssé kell tenni annak biztosításáért, hogy hitelgondozói tevékenységeik hitelgondozási szolgáltatóhoz való kiszervezése ne okozhasson indokolatlan működési kockázatot vagy a hitelgondozási szolgáltató uniós vagy nemzeti jogi követelménynek való meg nem felelését, és ne korlátozhassa a felügyeleti hatóságot feladatai ellátásában és a hitelfelvevők jogainak védelmében.

(32)

Amikor a hitelfelvásárló a hitelgondozóra bízza a hitelmegállapodás kezelését és érvényesítését, a hitelfelvásárló felhatalmazást ad jogai és kötelezettségei, valamint a hitelfelvevővel folyatott közvetlen kapcsolattartás tekintetében a hitelgondozónak, de a végső felelősséget megtartja. Ennek megfelelően a hitelfelvásárló és a hitelgondozó közötti kapcsolatot egyértelműen, írásos hitelgondozási megállapodásban kell meghatározni, és az illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni annak ellenőrzésé, hogy hogyan határozták meg azt. Emellett a hitelgondozóknak méltányosan és a hitelfelvevők pénzügyi helyzetét kellően figyelembe véve kell eljárniuk. Amennyiben nem maga a hitelfelvásárló végzi az általa megszerzett hitelmegállapodások gondozását, a tagállamok számára biztosítani kell, hogy előírhassák, hogy a hitelgondozónak és a hitelfelvásárlónak a hitelgondozási megállapodásban meg kell állapodnia arról, hogy a hitelgondozó a hitelgondozási tevékenységek kiszervezése előtt értesíti a hitelfelvásárlót.

(33)

A hitelgondozók határon átnyúló tevékenységhez való jogának biztosítása érdekében, illetve e tevékenységek felügyelete céljából ez az irányelv megállapítja az engedélyezett hitelgondozók határon átnyúló tevékenységhez való jogának gyakorlására szolgáló eljárást. A székhely szerinti és a fogadó tagállam illetékes hatóságai közötti és a hitelgondozóval folytatott kommunikációnak észszerű határidőkön belül kell zajlania. A székhely szerinti tagállam illetékes hatóságainak a határokon átnyúló tevékenységekről tájékoztatást kell adniuk azon tagállam illetékes hatóságai számára is, amelyben a hitelt nyújtották.

(34)

A fogadó tagállamban tevékenységet folytató hitelgondozóra az ezen irányelvvel összhangban az adott fogadó tagállam nemzeti jogában megállapított korlátozásoknak és követelményeknek kell vonatkozniuk, ideértve adott esetben a hitelfelvevőktől származó olyan pénzeszközök fogadásának és tartásának tilalmát is, amelyek nem kapcsolódnak a hitelgondozókra vonatkozó egyéb engedélyezési követelményekhez. Amennyiben a fogadó tagállam ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezései további követelményeket írnak elő a hitelgondozói engedélyre vonatkozóan, e további követelmények nem alkalmazandók az adott fogadó tagállamban határokon átnyúló hitelgondozói tevékenységet végző hitelgondozókra.

(35)

A határon átnyúló tevékenységet folytató hitelgondozók eredményes és hatékony felügyeletének biztosítása érdekében létre kell hozni a székhely szerinti és a fogadó tagállam illetékes hatóságai, valamint adott esetben azon tagállam illetékes hatóságai közötti együttműködés konkrét keretét, ahol a hitelt nyújtották. E keretnek lehetővé kell tennie az információk cseréjét – azok bizalmas jellegének, szakmai titoktartásának, valamint az egyéni és az üzleti jogok védelmének fenntartásával –, a helyszíni és a helyszínen kívüli szemléket, a segítségnyújtást, továbbá az ellenőrzések és a vizsgálatok eredményeinek és a hozott intézkedéseknek a bejelentését.

(36)

A hitelfelvásárlói és a hitelgondozói tevékenység megkezdésének fontos előfeltételévé kell tenni, hogy a szóban forgó intézményeknek lehetőségük legyen az uniós és a nemzeti adatvédelmi szabályok betartása mellett minden releváns információhoz hozzáférniük, és ezt a tagállamoknak kell biztosítaniuk. Ebben az összefüggésben elengedhetetlen, hogy a hitelintézetek részletes tájékoztatást nyújtsanak a potenciális hitelfelvásárlóknak annak érdekében, hogy azok elvégezhessék a nemteljesítő hitelmegállapodásból származó hitelezői jogok értékére, vagy magának a nemteljesítő hitelmegállapodásnak az értékére vonatkozó saját becslésüket. A hitelintézeteknek ezt az információt az eljárás során csak egyszer kell megadniuk, akár a kezdeti szakaszban, akár az azt követő szakaszokban, de mindenképpen az átruházási szerződés megkötése előtt. E tájékoztatási kötelezettség szükséges és indokolt ahhoz, hogy a potenciális hitelfelvásárlók megalapozott döntéseket hozhassanak az ügylet megkötése előtt, és ezért a hitelintézetek jogszerűen megoszthatják a hitelfelvevők személyes adatait a potenciális hitelfelvásárlókkal. Ezeket az információkat szigorúan arra kell korlátozni, ami ahhoz szükséges, hogy a potenciális hitelfelvásárlók értékelni tudják a nemteljesítő hitelmegállapodásból származó hitelezői jogoknak vagy magának a nemteljesítő hitelmegállapodásnak az értékét, valamint a megállapodás értéke behajtásának valószínűségét. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a potenciális hitelfelvásárlóknak nyújtott információk és azok későbbi felhasználása megfeleljen a vonatkozó uniós adatvédelmi keretnek.

(37)

Amennyiben egy hitelintézet nemteljesítő hitelmegállapodásokat ruház át, elő kell írni számára, hogy félévente tájékoztassa illetékes hatóságát és a fogadó tagállam illetékes hatóságait legalább az átruházott hitelportfóliók kintlevőségének összesített egyenlegéről, a hitelek számáról és összegéről, és arról, hogy az átruházás tartalmaz-e fogyasztókkal kötött hitelmegállapodásokat. Minden olyan hitelportfólió esetében, amely egyetlen tranzakcióban került átruházásra, a megadott információnak tartalmaznia kell a hitelfelvásárló vagy adott esetben megbízottja jogalany-azonosítóját (LEI), vagy ha ez nem áll rendelkezésre, a hitelfelvásárló és adott esetben unióbeli képviselője nevét és címét. Az illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy előírhassák az információk negyedévente történő benyújtását, amikor azt szükségesnek tartják, többek között valamely válságidőszakban végrehajtott ügyletek nagy száma miatt. A fogadó tagállam illetékes hatóságait kötelezni kell arra, hogy az említett információkat továbbítsa a hitelfelvásárló felügyeletében illetékes hatóságok részére. Az ilyen átláthatósági követelmények lehetővé teszik a hitelmegállapodások átruházásának Unión belüli harmonizált és eredményes felügyeletét. Az arányosság elvének való megfeleléshez az illetékes hatóságoknak az átfedések elkerülése érdekében figyelembe kell venniük azokat az információkat, amelyek egyéb módokon már rendelkezésre állnak, különösen a hitelintézetek tekintetében. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelportfólióra vonatkozó, az illetékes hatóságok felé történő értesítési kötelezettség – amint az ilyen portfóliót átruházták a hitelfelvásárlóra – továbbra is a hitelgondozó felelősségi körébe tartozzon.

(38)

A cselekvési terv elismerte, hogy a nemteljesítő hitelmegállapodásokra vonatkozó egységes és standardizált adatok erősítenék a hitelintézetek adat-infrastuktúráját. Az EBH adattáblákat dolgozott ki a banki könyvben szereplő hitelezési kitettségekre vonatkozó adatszolgáltatáshoz és annak lehetővé tételéhez, hogy a potenciális vásárlók megállapíthassák a hitelmegállapodások értékét, és elvégezhessék előzetes vizsgálataikat. Az ilyen adattáblák hitelmegállapodásokra való alkalmazása egyrészt csökkentené az információs aszimmetriát a hitelmegállapodások potenciális vásárlói és eladói között, és így hozzájárulna egy működő uniós másodlagos piac kifejlesztéséhez. Másrészt, ha az ilyen adattáblák túlságosan részletesek, túlzott terhet jelenthetnek a hitelintézetek számára, anélkül, hogy a tájékoztatás tekintetében érzékelhető többletet nyújtanának. Ezért az EBH-nak felül kell vizsgálnia az adattáblákat annak érdekében, hogy azokat a hitelintézetekre vonatkozó végrehajtás-technikai standardokká alakítsa. A hitelintézetek számára elő kell írni, hogy az adattáblákat használják a nemteljesítő hitelmegállapodások átruházásához, ideértve a más hitelintézetekre történő átruházásokat is. Ez a kötelezettség csak a nemteljesítő hitelmegállapodások átruházására vonatkozik, és nem terjed ki azokra az összetett ügyletekre, amelyek esetében az ügylet részeként nemteljesítő hitelmegállapodások is szerepelnek, ideértve a fióktelepek vagy üzletágak értékesítését vagy olyan ügyfélportfóliók értékesítését, amelyek nem korlátozódnak kizárólag nemteljesítő hitelmegállapodásokra, továbbá fizetésképtelenségi, szanálási vagy felszámolási eljárás keretében az eladó hitelintézet folyamatban lévő szerkezetátalakítási műveletének részeként történő átruházásokra. Az arányosság elvének való megfelelés érdekében ezeket a tájékoztatási követelményeket a hitelintézetekre a hitelek jellegére és nagyságára tekintettel arányosan kell alkalmazni. Ugyanakkor a hitelintézetek adattábláknak való megfelelési kötelezettségének mértékét illetően figyelembe kell venni a nemteljesítő hitelmegállapodások megkötésének időpontját. A hitelmegállapodások más eladói számára lehetővé kell tenni a standardok használatát, hogy elősegítsék az értékesítésre szánt hitelmegállapodások értékének megállapítását. Ezen túlmenően azon értékpapírosítási ügyletek esetében, ahol kötelező átláthatósági sablonokat írnak elő, el kell kerülni az ezen irányelvből eredő kettős adatszolgáltatást.

(39)

A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EBH által kidolgozott végrehajtás-technikai standardokat fogadjon el annak érdekében, hogy meghatározza a hitelintézetek által az ezen irányelvben előírt információnyújtáshoz használandó adattáblákat. A Bizottságnak az említett végrehajtás-technikai standardokat az Európai Unió működéséről szóló szerződés 291. cikke szerinti végrehajtási jogi aktusok útján, az 1093/2010/EU rendelet 15. cikkével összhangban kell elfogadnia.

(40)

Mivel a hitelfelvásárlók nem új hiteleket hoznak létre, hanem, ezen irányelvben előírtak szerint meglévő, nemteljesítő hitelmegállapodásokat vásárolnak saját kockázatukra, nem jelentenek prudenciális kockázatot, és a rendszerszintű kockázatokhoz való potenciális hozzájárulásuk elhanyagolható. A hitelfelvásárlók számára ezért nem lenne indokolt előírni, hogy engedélyt kelljen kérniük, ugyanakkor fontos, hogy az uniós és a nemzeti fogyasztóvédelmi szabályok érvényesek maradjanak, és a hitelfelvevők jogai továbbra is megegyezzenek az eredeti hitelmegállapodásból eredőkkel.

(41)

A harmadik országbeli hitelfelvásárlók megnehezíthetik az uniós hitelfelvevők számára, hogy élhessenek az uniós jog szerinti jogaikkal, a nemzeti hatóságok számára pedig, hogy felügyeljék a nemteljesítő hitelmegállapodások végrehajtását. A reputációs kockázat miatt maguk a hitelintézetek is visszariadhatnak a nemteljesítő hitelmegállapodások harmadik országbeli hitelfelvásárlók számára való értékesítésétől. Amennyiben a természetes személyeknek, többek között a fogyasztóknak és független munkavállalóknak nyújtott hitelek vagy a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) nyújtott hitelek harmadik országbeli felvásárlójának képviselője nem hitelintézet, vagy nem valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelező vagy nem az Unióban engedéllyel rendelkező hitelgondozó, akkor az említett képviselőnek ilyen szervezetet kell kijelölnie annak biztosítása érdekében, hogy a nemteljesítő hitelmegállapodás átruházását követően is ugyanolyan szintű hitelfelvevői jogok érvényesüljenek.

(42)

Továbbá annak jobb biztosítása érdekében, hogy a nemteljesítő hitelmegállapodások átruházását követően ugyanolyan szintű fogyasztói jogok érvényesüljenek, az olyan hitelfelvásárlók számára, akik az Unióban lakóhellyel vagy bejegyzett székhellyel rendelkeznek, vagy ha a nemzeti joguk szerint nincs bejegyzett székhelyük, a központi ügyintézésük helye az Unióban található, elő kell írni, hogy a fogyasztókkal kötött, nemteljesítő hitelmegállapodások tekintetében hitelgondozási tevékenységek végzésére hitelintézetet vagy valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelezőt vagy hitelgondozót jelöljenek ki.

(43)

A fogadó tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy más hitelmegállapodásokra is kiterjesszék a hitelgondozó kijelölésére vonatkozó kötelezettséget. Azokban az esetekben, amikor a hitelportfólió átruházása egyaránt magában foglalja a fogyasztókkal, más természetes személyekkel vagy kkv-kkal kötött olyan hitelmegállapodásokat, amelyek esetében hitelintézetet vagy valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelezőt vagy hitelgondozót kell kijelölni, és egyidejűleg egyéb olyan hitelmegállapodásokat is, amelyek esetében nincs szükség ilyen kijelölésre, a hitelfelvásárlónak vagy adott esetben képviselőjének a fogyasztókkal, más természetes személyekkel vagy kkv-kkal kötött hitelmegállapodások tekintetében meg kell felelnie a kijelölési kötelezettségnek. A hitelgondozónak és a hitelfelvásárlónak be kell tartania az alkalmazandó uniós és nemzeti jogot, az egyes tagállamok nemzeti hatóságait pedig fel kell hatalmazni az e tevékenységek tényleges felügyeletéhez szükséges hatáskörökkel.

(44)

Amennyiben a hitelfelvásárlónak vagy az ezen irányelvvel összhangban kijelölt képviselőjének hitelgondozót, hitelintézetet vagy valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelezőt kell kijelölnie, és úgy dönt, hogy maga kezeli és érvényesíti a nemteljesítő hitelmegállapodásból származó hitelezői jogokkal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, vagy magát a nemteljesítő hitelmegállapodást, akkor a hitelfelvásárlót vagy az ezen irányelvvel összhangban kijelölt képviselőjét hitelgondozónak kell tekinteni, és ezért ezen irányelv értelmében engedéllyel kell rendelkeznie.

(45)

A hitelgondozó vagy hitelintézet vagy valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelező szolgáltatásait igénybe vevő hitelfelvásárlóknak tájékoztatniuk kell erről a székhely szerinti tagállamuk illetékes hatóságait, hogy az érintett illetékes hatóságoknak módjukban álljon a hitelgondozónak vagy a hitelintézetnek vagy a valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelezőnek a hitelfelvevővel szembeni magatartását felügyelni. A hitelfelvásárlóknak időben tájékoztatniuk kell a felügyeletükért felelős illetékes hatóságokat arról is, ha másik hitelgondozót, hitelintézetet, vagy valamely tagállam illetékes hatósága által a 2008/48/EK irányelvvel vagy a 2014/17/EU irányelvvel összhangban felügyelt, hitelintézetnek nem minősülő hitelezőt vesznek igénybe.

(46)

A hitelmegállapodást közvetlenül végrehajtó hitelfelvásárlóknak be kell tartaniuk a hitelmegállapodásra alkalmazandó jogot, ideértve a hitelfelvevőre alkalmazandó fogyasztóvédelmi szabályokat is. Továbbra is alkalmazandók különösen a szerződések végrehajtására vonatkozó fogyasztóvédelmi és a büntetőjogi nemzeti szabályok, az illetékes hatóságoknak pedig biztosítaniuk kell, hogy a hitelfelvásárlók betartsák ezeket a szabályokat a tagállamok területén.

(47)

Az ezen irányelvben meghatározott kötelezettségek érvényesítésének elősegítése érdekében az olyan hitelfelvásárlók számára, akik nem rendelkeznek az Unióban lakóhellyel vagy bejegyzett székhellyel, vagy ha a nemzeti joguk szerint nincs bejegyzett székhelyük, a központi ügyintézésük helye nem az Unióban található, az ezen irányelvet átültető nemzeti jogszabálynak elő kell írnia, hogy a hitelmegállapodás átruházásáról szóló szerződés megkötésekor a harmadik országbeli hitelfelvásárló kijelöljön egy olyan képviselőt, aki vagy amely az Unióban lakóhellyel vagy bejegyzett székhellyel rendelkezik, vagy ha a nemzeti joga szerint nincs bejegyzett székhelye, a központi ügyintézésének helye az Unióban található, és amelynek felhatalmazása van arra, hogy az illetékes hatóságok a hitelfelvásárló mellett vagy helyett hozzá fordulhatnak. Ez a képviselő felel az irányelv által a hitelfelvásárlóval szemben előírt kötelezettségek betartásáért, a hitelfelvásárlók számára előírt kötelezettségek sérelme nélkül. A nemteljesítő hiteleket átruházó hitelfelvásárlóknak félévente összesített szinten tájékoztatniuk kell a székhely szerinti tagállamuk illetékes hatóságát legalább az átruházott hitelportfóliók kintlevőségének összesített egyenlegéről, a hitelek számáról és összegéről és arról, hogy az átruházás tartalmaz-e fogyasztókkal kötött hitelmegállapodásokat. Minden olyan hitelportfólió esetében, amely egyetlen tranzakcióban került átruházásra, a megadott információnak tartalmaznia kell a hitelfelvásárló vagy adott esetben unióbeli képviselője jogalany-azonosítóját (LEI), vagy ha ez nem áll rendelkezésre, a hitelfelvásárló és adott esetben unióbeli képviselője nevét és címét. Az illetékes hatóságok számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy amikor csak szükségesnek tartják, előírhassák az információk negyedévenkénti benyújtását, többek között a válságidőszakban végrehajtott ügyletek nagy száma miatt.

(48)

A tagállamokban jelenleg különböző hatóságok vannak megbízva a hitelgondozók és a hitelfelvásárlók engedélyezésével és felügyeletével, ezért elengedhetetlen, hogy a tagállamok tisztázzák e hatóságok szerepét, és megfelelő hatáskörökkel ruházzák fel őket, különösen mivel előfordulhat, hogy más tagállamokban szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket is felügyelniük kell. Az Unió-szerte hatékony és arányos felügyelet biztosítása érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell az illetékes hatóságok számára az ezen irányelv szerinti feladataik ellátásához – többek között a szükséges információk beszerzéséhez, ezen irányelv lehetséges megsértésének kivizsgálásához, a hitelfelvevők panaszainak kezeléséhez, valamint közigazgatási szankciók és korrekciós intézkedések kiszabásához (ideértve az engedélyek visszavonását) – szükséges hatásköröket. A tagállamoknak az ilyen közigazgatási szankciók és korrekciós intézkedések alkalmazása esetén biztosítaniuk kell, hogy az illetékes hatóságok arányos módon, indokolás mellett szabják ki azokat, és hogy a határozatok ellen akkor is bírósági felülvizsgálatot lehessen kérni, ha az illetékes hatóságok nem járnak el az előírt határidőn belül.

(49)

Az ezen irányelv megsértésére vonatkozó rendelkezések nem érintik a tagállamok azon jogát, hogy beavatkozzanak például a fogyasztóvédelemre, a hitelfelvevői jogokra vagy a bűncselekményekre vonatkozó nemzeti jog megsértése esetén. Ilyen esetekben a fogadó tagállam illetékes hatóságai és annak a tagállamnak az illetékes hatóságai, amelyben a hitelt nyújtották, döntenek arról, hogy sérült-e a nemzeti jog, így ezen irányelv nem korlátozza hatáskörüket.

(50)

Mivel a másodlagos hitelpiacok teljesítménye nagyban függ majd a részt vevő szervezetek jó hírétől, a hitelgondozóknak hatékony mechanizmusokat kell létrehozniuk a hitelfelvevők panaszainak a kezelésére. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelfelvásárlók és a hitelgondozók felügyeletéért felelős illetékes hatóságok eredményes és hozzáférhető eljárásokkal rendelkezzenek a hitelfelvevők panaszainak kezelésére.

(51)

A személyes adatok kezelésére ezen irányelv alkalmazásában az (EU) 2016/679 (16) és az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet (17) rendelkezései egyaránt alkalmazandók. Különösen, amennyiben ezen irányelv alkalmazásának céljából személyes adatok kezelésére kerül sor, meg kell adni annak pontos célját, meg kell említeni a releváns jogalapot, és be kell tartani az (EU) 2016/679 rendeletben előírt, vonatkozó biztonsági követelményeket, továbbá tiszteletben kell tartani a szükségesség, arányosság, célhoz kötöttség és az átláthatóság, valamint az arányos adatmegőrzési időszak elvét. E célból egy egész ágazatra kiterjedő magatartási kódexnek az (EU) 2016/679 rendelet 40. cikkével összhangban történő kidolgozása lenne a legelőnyösebb. A személyes adatok beépített és alapértelmezett védelmének valamennyi olyan adatkezelési rendszer szerves részét kell képeznie, amelyet ezen irányelv keretében dolgoznak ki és használnak. Hasonlóképpen, a tagállamok illetékes hatóságai közötti igazgatási együttműködésnek és kölcsönös segítségnyújtásnak összeegyeztethetőnek kell lennie az (EU) 2016/679 rendeletben a személyes adatok védelme tekintetében megállapított szabályokkal, és meg kell felelnie az uniós jogszabályokat végrehajtó nemzeti adatvédelmi szabályoknak.

(52)

Az uniós és a nemzeti jog a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében számos jogot és biztosítékot ír elő a fogyasztóknak nyújtott hitelmegállapodásokkal kapcsolatban. Az említett jogok és biztosítékok főként a hitelmegállapodás tárgyalására és megkötésére, a 2005/29/EK irányelvben meghatározott, üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataira, valamint a hitelmegállapodás teljesítésére vagy nemteljesítésére alkalmazandók. Ez különösen érvényes a 2014/17/EU irányelv hatálya alá tartozó hosszú távú fogyasztói hitelmegállapodások esetében a fogyasztók azon jogára, amely a hitelmegállapodásból származó fogyasztói kötelezettségek lejárat előtti teljes vagy részleges teljesítésére vonatkozik, vagy adott esetben az egységes európai adatlap útján arról való tájékoztatásukra, hogy a hitelmegállapodás hitelfelvásárló számára átruházható. A hitelfelvevői jogok akkor sem módosulhatnak, ha a hitelmegállapodás hitelintézet és a hitelfelvásárló közötti átruházására nováció formájában kerül sor. Általános elvként biztosítani kell, hogy a hitelfelvevő ne kerüljön rosszabb helyzetbe azt követően, hogy a hitelmegállapodását egy hitelintézet egy hitelfelvásárlóra ruházta át. Ez az irányelv nem akadályozhatja a tagállamokat abban, hogy szigorúbb rendelkezéseket alkalmazzanak a hitelfelvevők védelme érdekében.

(53)

A 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelv szerinti egyéb kötelezettségek sérelme nélkül, és a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében az említett irányelveket módosítani kell annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztókkal a hitelmegállapodás feltételeinek módosítása előtt kellő időben ismertessék az ilyen módosítások egyértelmű és átfogó jegyzékét, végrehajtásuk ütemezését és a szükséges részleteket, valamint annak a nemzeti hatóságnak a nevét és címét, amelynél a fogyasztó panaszt tehet.

(54)

A hitelmegállapodások feltételeinek a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelv szerinti, az ezen irányelvben foglalt módosításokkal bevezetett módosításáról szóló tájékoztatás nem érintheti a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelvben rögzített fogyasztói jogokat, ideértve a tájékoztatáshoz való jogot is.

(55)

Az uniós jogalkotó a 93/13/EGK tanácsi irányelv (18), valamint a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelv útján olyan hangsúlyt helyez a fogyasztók védelmére, amelynek figyelembevételével a hitelmegállapodásból származó hitelezői jogoknak vagy magának a hitelmegállapodásnak a hitelfelvásárlóra való engedményezése semmilyen módon sem érintheti a fogyasztók uniós jog által biztosított védelmét. A hitelfelvásárlóknak és a hitelgondozóknak ezért be kell tartaniuk az eredeti hitelmegállapodásra alkalmazandó uniós és nemzeti jogot, és a hitelfelvevőnek ugyanolyan szintű védelemben kell részesülnie, mint amelyet az alkalmazandó uniós és nemzeti jog nyújt vagy amelyet az uniós vagy nemzeti kollíziós jogszabályok megállapítanak. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelfelvevőt a hitelmegállapodásban már szereplő költségeken kívül a hitelmegállapodás átruházásával kapcsolatos egyéb költségek ne terheljék. A fogyasztókat nemteljesítés esetén terhelő díjak tekintetében a 2008/48/EK irányelvbe olyan módosításokat illesztenek be, amelyek értelmében a tagállamoknak ugyanazokat a szabályokat kell követniük, mint amelyeket a 2014/17/EU irányelv a díjak és szankciók felső határának megállapításáról határoz meg.

(56)

A fogyasztók tekintetében a 2008/48/EK és 2014/17/EU irányelvet ezzel az irányelvvel úgy kell módosítani, hogy rendelkezzenek arról, hogy a tagállamoknak elő kell írniuk a hitelezők számára, hogy megfelelő szabályzatokkal és eljárásokkal rendelkezzenek arra vonatkozóan, hogy adott esetben erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy a végrehajtási eljárás megindítása előtt észszerű átstrukturálást hajtsanak végre. Figyelembe kell venni az EBH fizetési késedelemről és kényszerértékesítésről szóló 2015. augusztus 19-i, a nemteljesítő és átstrukturált kitettségek kezelésére vonatkozó 2018. október 31-i, és a nemteljesító hitelekre vonatkozóan a bankoknak nyújtott 2017. márciusi iránymutatásait. Annak eldöntésekor, hogy melyik átstrukturálási intézkedést kell meghozni, a hitelezőknek figyelembe kell venniük a fogyasztó egyedi körülményeit, a fogyasztó érdekeit és jogait, valamint a fogyasztónak a hitel visszafizetésére való képességét, különösen akkor, ha a hitelmegállapodást olyan lakóingatlannal biztosítják, amely a fogyasztó elsődleges lakóhelye. Az átstrukturálási intézkedések közé tartozhatnak a hitelfelvevőnek nyújtott bizonyos engedmények, mint például a hitelmegállapodás teljes vagy részleges refinanszírozása vagy korábbi feltételeinek módosítása, többek között időtartamának meghosszabbítása, a hitelmegállapodás típusának megváltoztatása, a törlesztőrészlet teljes vagy részleges visszafizetésének elhalasztása egy adott időszakra, a kamatláb megváltoztatása, türelmi időszak felajánlása, részleges visszafizetés, valutaátszámítás, részleges elengedés és adósságkonszolidáció. A tagállamoknak nemzeti szinten megfelelő átstrukturálási intézkedésekkel kell rendelkezniük. Az ezen irányelvben – a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelv módosításaként – előírt átstrukturálási intézkedések jegyzéke nem kimerítő, ezért a tagállamok továbbra is szabadon rendelkezhetnek további intézkedésekről. Hasonlóképpen, a tagállamoknak lehetőségük van arra is, hogy – amennyiben nemzeti szinten így rendelkeztek – ne írjanak elő konkrét intézkedést mindaddig, amíg észszerű számú intézkedés továbbra is rendelkezésre áll. Arra az esetre, ha a végrehajtási eljárás után van még fennálló tartozás, a tagállamoknak gondoskodniuk kell a minimális megélhetési feltételek védelméről és olyan intézkedések meghozataláról, amelyek a túlzott eladósodottság elkerülése mellett megkönnyítik a hitel visszafizetését. A tagállamoknak arra kell ösztönözniük a hitelezőket, hogy – legalább azokban az esetekben, amikor a lakóingatlanért kapott vételár befolyásolja a fogyasztó tartozásának összegét – tegyék meg az észszerűen elvárható lépéseket annak érdekében, hogy a végrehajtás tárgyát képező lakóingatlant az adott piaci feltételek között elérhető legjobb áron értékesítsék. A tagállamok nem akadályozhatják meg a hitelmegállapodásban részes feleket abban, hogy kifejezetten megállapodjanak arról, hogy a biztosíték hitelezőre történő átruházása elegendő a hitel visszafizetéséhez, különösen, ha a hitelt a fogyasztó elsődleges lakóhelye biztosítja.

(57)

Annak biztosítása érdekében, hogy a jelzáloghitel-megállapodásból származó hitelezői jogoknak vagy magának a hitelmegállapodásnak harmadik személyre történő engedményezése ne érintse a fogyasztók védelmének szintjét, a 2014/17/EU irányelvet módosítani kell oly módon, hogy az említett irányelv hatálya alá tartozó hitel átruházása esetén a fogyasztó minden olyan kifogást jogosult legyen érvényesíteni a hitelfelvásárlóval szemben, amely az eredeti hitelezővel szemben rendelkezésére állt, és tájékoztatást kapjon az engedményezésről.

(58)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (19) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében az uniós jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt.

(59)

Az európai adatvédelmi biztossal az (EU) 2018/1725 rendelet 42. cikkének (1) bekezdésével összhangban konzultációra került sor, és a biztos 2019. január 24-én véleményt nyilvánított.

(60)

Ezen irányelv hatékony működését a Bizottságnak felül kell vizsgálnia, mivel a magas szintű fogyasztóvédelemmel rendelkező nemteljesítő hitelek belső másodlagos piaca fejlődik. A Bizottságnak minden lehetősége megvan az olyan konkrét határokon átnyúló kérdések elemzésére, amelyeket az egyes tagállamok nem képesek azonosítani vagy megfelelően kezelni, például a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás kockázatát, amely a hitelgondozási és hitelfelvásárlói tevékenységgel kapcsolatban felmerülhet, valamint a különböző tagállamok illetékes hatóságai közötti együttműködés elemzésére. Indokolt ezért, hogy ezen irányelv felülvizsgálatába a Bizottság a hitelgondozók és a hitelfelvásárlók tevékenységeivel kapcsolatos pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatokat, valamint az illetékes hatóságok közötti igazgatási együttműködés alapos értékelését is belefoglalja.

(61)

Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a nemteljesítő hitelek másodlagos piacainak kialakítását és fejlesztését az Unióban, emellett a hitelfelvevők, különösen a fogyasztók megerősített védelmének biztosítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az irányelv terjedelme és hatása miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,